Dr. Szaszovszky Gábornak, a VitalEurope fogorvosának „a vérében van a szakma”, hiszen a szüleinek is ez a hivatásuk. „A szakterületemnek az a szépsége, hogy rövid idő alatt jól látható eredményt tudunk elérni, akár egy fogtöméssel vagy koronával” – mondja, ugyanakkor a teljes szájrehabilitáción átesett páciensek boldog mosolya is motiválja.
„Igaz, hogy egyenes út vezetett idáig, de a szüleim egyáltalán nem erőltették annak idején a pályaválasztásomnál a fogorvosi hivatást, csak mindig mondták, hogy nem egy rossz szakma, és érdemes elgondolkodnom rajta. Mivel mindent nekik köszönhetek, akkor is adtam a szavukra, pedig megfordult a fejemben, hogy akár kosárlabdázó is lehetnék…” – emlékszik vissza a kezdetekre Szaszovszky doktor, aki több mint tíz éve dolgozik a VitalEurope-nál.
Mindig változatos a munka, mindig új emberekkel
Az egyetemen a szájsebészet is érdekelte, míg végül úgy döntött, hogy konzerváló fogászat és fogpótlástan szakorvos lesz. „Utána úgy alakult, hogy megmaradtam a fogászatnak ennél a részénél, és teljesen boldog vagyok vele. Akár egy félóra alatt is lehet alkotni ezen a szakterületen, például egy töméssel, ami szép és jó, s a páciens is jól érzi magát tőle. Látványos eredménnyel jár akár egy korona felhelyezése is, az összetettebb, több fogat érintő beavatkozásokról nem is beszélve. Érdekes, hogy mindig nagyjából ugyanazokat a munkafázisokat csinálom végig, de soha nem teljesen ugyanúgy. Ez a kettősség a kedvencem; mindig változatos a munkám, mindig új emberekkel.”
Sokat számít az őszinte mosoly
Arra a kérdésre, hogy mi jelenti a legnagyobb kihívást a szakmájában, dr. Szaszovszky Gábor így válaszol: „Először is vannak nehezen hozzáférhető helyek. Egy bal felső 7-es vagy egy felső bölcsességfog kihívást jelenthet, de valójában nem gond, hiszen mindig megoldjuk. Kihívás lehet az is, ha a páciens nagyon fél a kezelés előtt. A megnyugtatása ilyenkor szerintem nem elsősorban orvosi, hanem inkább emberi feladat. Nagyon sok múlik ilyenkor a személyiségünkön. Én elég sokat beszélek, elmagyarázom a dolgokat. Hihetetlenül sokat számít egy-egy őszinte mosoly.”
A jó fogorvos nem csak szakmailag, emberileg is „jó”
„Egy jó fogorvosnak kétségtelen, hogy szakmailag is jónak kell lennie, viszont tegyük hozzá, hogy a páciens nem ezt látja először. A páciens egy dolgot lát, tud és érez: azt, hogy hogyan viselkedem vele, kedves vagyok-e. Sajnos gyakran előfordul, hogy ha megkérdezek valakit, milyen kezeléseken esett át korábban, akkor fogalma sincs a válaszról, mert nem mondták el neki. Pedig az információátadás nagyon fontos! Ha nem is tankönyvi szinten, de tudnia kell a páciensnek, mit és miért csinálunk. Amikor több opció is felmerül egy adott probléma megoldására, fel kell vázolni az összeset azok előnyeivel és hátrányaival, és úgy a legjobb, ha együtt döntünk. Fontos tehát a kommunikáció, az empátia, a bizalom… De – talán meglepő módon – az is, hogy egy fogorvos jól tudjon színt választani! Az egyik első dolog ugyanis, amit a páciens észrevesz egy tömés vagy korona esetén, hogy megfelelő-e a szín. Én akkor vagyok elégedett a munkámmal, ha a páciens is az, és azt tudom mondani, hogy minden stimmel.
Nagyon nagy munkánál, például teljes szájrehabilitációnál előfordul, hogy az átadáskor elsírja magát örömében a páciens. Elképesztő érzés megváltoztatni egy ember életét, és látni, hogy boldoggá tettem a munkámmal” – vallja dr. Szaszovszky Gábor.
Fontos az első találkozás
Szaszovszky doktorhoz úgy kerülnek a páciensek, hogy először jelentkeznek a VitalEurope valamelyik elérhetőségén, s ekkor lesz egy koordinátoruk, akivel tartják a kapcsolatot és aki időpontot ad nekik. Érkezés után a „frontosok” fogadják a beteget a recepción, elintézik vele a papírmunkát, ezután pedig következik a CT-vizsgálat. „Miután megnéztem a CT-felvételt, mindig kimegyek a váróba, köszöntöm a pácienst, és bekísérem a rendelőbe, ahol az asszisztens jelenlétében megmutatom, mit látunk a leleten, és részletesen megbeszéljük az annak megfelelő, teljes mértékben egyénre szabott kezelési tervet.”
Aktív élet családapaként
„Imádom a munkámat, de azon kívül is van életem. Van két gyermekem, egy gyönyörű feleségem, és rengeteg barátom. Imádok kosárlabdázni, ami a pályaválasztásnál kiesett ugyan, de hobbiként azóta is megmaradt, mellette pedig futok és triatlonozom. A szüleimtől azt is megtanultam, hogy muszáj kikapcsolódni” – zárja a bemutatkozását dr. Szaszovszky Gábor.