A VitalEurope rendelőiben gyakran teljesen új mosolyt kapnak a páciensek, ami nemcsak az arcukat, de egész életüket is megszépíti. Fogászati átalakulás című sorozatunkban ilyen sikeres és káprázatos kezeléseket mutatunk be, mellyel nem titkolt célunk alátámasztani, hogy igenis megéri belevágni. Sokszorosan megéri! Most egy brit pár, Eleanor és Andrew mesél a VitalEurope-nál szerzett tapasztalataikról. Közösen vágtak bele a nagy kalandba, és 18 hónap után még boldogabban mosolyoghatnak egymásra és a világra.
Mikor és miért döntöttek úgy, hogy külföldön vágnak bele a fogászati kezelésbe?
Andrew: Én már régóta szerettem volna rendbe hozatni a fogaimat és a mosolyomat: a zeneiparban dolgoztam, életvitelem pedig nem kímélte a fogsoromat. Eleanornak is voltak problémái, ezért ellátogatott néhány angliai fogászatra, hogy árajánlatokat kérjen a kezelésre. Mindenhol több ezer fontos összegre rúgott volna a számla. Két évvel ezelőtt aztán elhatároztuk, hogy összekötjük a kellemest a hasznossal, és közösen – egyfajta projektként – vágunk bele, hogy egyszerre essünk túl rajta.
Eleanor: Nálam az egész azzal kezdődött, hogy volt egy törött koronám és egy megrepedt fogam. Az angol fogorvosom csak azért 2000 fontot kért volna, hogy ezeket eltávolítsa. Úgy gondoltam, hogy ez az ár túl magas, ezért elkezdtem máshol is feltérképezni a lehetőségeket.
Andrew: Örülök, hogy végül közösen vágtunk bele, mert így együtt utazhattunk, és osztozhattunk az élményekben. Természetesen a kezelés is sokkal kellemesebb, ha elkísér valaki a rendelőbe, szóval több szempontból is jó döntés volt a páros fogászati átalakulás.
Miért választották éppen a VitalEurope-ot?
Eleanor: Elég magasak voltak az elvárásaim, csak a tökéletessel akartam beérni, ezért sokat kutakodtam a témában. Nemcsak a megfelelő kezelést kerestem, hanem a megfelelő szakembert is. Rengeteg klinikának utánanéztem, főleg Törökországban, mert Nagy-Britanniából sokan utaznak oda fogászati kezelés céljából. Aztán Lengyelországban nézelődtem, majd Magyarország következett, és ekkor találtam rá a VitalEurope-ra. Egyetlenegy rossz véleményt sem olvastam róla, amitől rögtön szimpatikussá vált. De legfőképpen azért esett rájuk a választásunk, mert kifejezetten a fogpótlás és a fogászati átalakulás a specialitásuk. Valódi, elismert szakemberek dolgoznak itt, nem egy szimpla fogorvosi rendelő, ahol a külföldi páciensek kezelését egy nap alatt le szeretnék tudni.
Mi volt az első benyomásuk a londoni konzultáció után, amikor megkapták a kezelési tervet?
Eleanor: Az, hogy mennyire elképesztően professzionális a klinika! Panorámaröntgent készítettek, ami alapján kijelentették, hogy az alsó fogsoromhoz nem kell hozzányúlni. Eredetileg azt gondoltam, hogy alul és felül is új fogakra lesz szükségem, de azt mondták, hogy az alsó egészséges fogakat nem húzzák ki, elég csak fehéríteni őket, hogy szép legyen a mosolyom. Felül persze már több munka várt rám, mert a korom sajnos ott jobban meglátszott a fogaimon. Örültem, hogy a részletes kezelési tervet megkaptam írásban is, és világosan megértettem belőle, hogy milyen beavatkozásokra lesz szükségem, és miért.
Andrew: Tudatos embernek tartom magam, mindig szeretek tisztában lenni vele, hogy mi és miért történik. De bevallom, korábban nem rendszeresen, inkább csak alkalomadtán kerestem fel a fogorvosomat, aki egyszer közölte, hogy komolyabb kezelésre lesz szükségem. Csak annyit mondott, hogy több ezer fontomba fog kerülni, de azt nem magyarázta el, hogy pontosan mi és miért. A VitalEurope-nál történt első konzultáción pedig rögtön kiderült, hogy a korábbi kisebb beavatkozásokat nem éppen a kívánt minőségben végezte el a régi orvosom. Két gyökérkezelt fogamat például emiatt ki kellett húzni. Itt azonnal teljes kezelési tervet kaptam, amiben mindenre kitértek, semmilyen apró részlet nem maradt rejtve. Ez alapján pedig el is döntöttem, hogy mindent megcsináltatok, amit javasoltak. Már csak meg kellett szerveznünk az utazást és az egyéb logisztikai részleteket.
Hogy zajlott a kezelés ahhoz képest, ahogy előzetesen elképzelték?
Andrew: Az első látogatásom alkalmával került sor a foghúzásokra, ami természetesen sosem kellemes élmény. De mint az élet sok más területén, először itt is túl kell esni a fájdalmas részen, hogy élvezhessük az eredményt. Ezért úgy tekintettem erre, mint az első lépésre a szép mosoly felé vezető úton. Az utolsó állomás, a koronák beillesztése pedig sokkal jobb volt, mint képzeltem. Semmilyen fájdalmat, kellemetlenséget nem tapasztaltam, rögtön utána már gond nélkül tudtam enni. A VitalEurope csapatának profizmusa pedig a kezelés első percétől az utolsóig érezhető volt. Tudtam, hogy jó kezekben vagyok, és ez kellő magabiztosságot adott a beavatkozások alatt.
Eleanor: Az első kezelésem, amikor a két fogamat kihúzták, nem tartott tovább 9 percnél. Emlékszem, hogy mikor kijöttem a rendelőből, Andrew azt kérdezte, hogy mégsem tudták megcsinálni? Én meg azt válaszoltam, hogy dehogynem, már végeztünk is. Ennyire bámulatosan gyorsan zajlott az egész. Döbbenetes, hogy az angliai orvosom ezért a 9 percnyi munkáért akart elkérni 2000 fontot. Ezután következett a gyökérkezelés, illetve a teljes felső fogsorom helyreállítása. Összességében visszagondolva elmondhatom, hogy sokkal jobban izgultam, mint kellett volna, mert a VitalEurope orvosai brillíroztak.
Mit tanácsolnak azoknak, akik még a fogászati átalakulás előtt állnak?
Andrew: Először is megértem azokat, akik hezitálnak, valószínűleg bennem is ugyanazok a kétségek merültek fel, mint bennük. A britek egyébként is hajlamosak furcsán nézni arra, aki fogászati kezelés miatt külföldre utazik. De itt az ideje leszámolni ezzel a nézettel, mert Magyarországon kifogástalan szakértelemmel rendelkeznek, és arra is odafigyeltek, hogy a kezelések a lehető legjobb hangulatban teljenek. Mindezt ráadásul úgy, hogy a költségek jóval alacsonyabbak, mint Nagy-Britanniában. Belegondolni is rossz, mennyi évet és pénzt pazaroltam el a régi fogorvosomnál, sok ezer, sőt sok tízezer fontot fizettem neki, ráadásul mint kiderült, nem is végzett igazán jó munkát. Szóval mindenkinek azt tanácsolnám, hogy menjen el a konzultációra, ahol mindent átbeszélhet a szakemberekkel, majd vesse össze a kapott kezelési tervet az anyagi lehetőségeivel, és döntsön.
Eleanor: Én csak annyit mondanék, hogy ne habozzanak, vágjanak bele.
És hogy tetszett Budapest?
Andrew: Budapest az egyik legnagyszerűbb város Európában. Egyébként is odavagyok Közép-Európáért, mert az egész hangulata arra az időre emlékeztet, amikor még rock’n’roll bandákkal turnéztam. Mindig is tetszett az építészete, történelme, most pedig azt érzem Budapesten, hogy roppant fejlődésen megy keresztül.
Eleanor: És nem utolsósorban biztonságos. Nyugodtan sétálhatok az utcákon akár éjszaka is. Tömegközlekedéssel egyszerűen el lehet jutni bárhova, és további pozitívum, hogy a legtöbb ember beszél angolul.
Az orvos szemével – dr. Szaszovszky Gábor szakvéleménye
„Andrew elsősorban azért keresett fel minket, hogy megszépítsük a mosolyát, de tisztában volt vele, hogy ehhez funkcionálisan is rendbe kell tennünk a fogsorát. Egyik problémája a diasztéma, vagyis a frontfogak közötti rés volt, ami sokaknak egyfajta szexepilt ad, ám őt zavarta. Szerette volna eltüntetni ezt a rést, és a többi fogát hozzáigazítani. A CT-felvételről viszont kiderült, hogy parodontózissal, azaz fogágygyulladással is küzd. Ez azt jelenti, hogy a fogíny lassan visszahúzódik a fognyakról, mely akár a fogak kihullásához is vezethet. Andrew néhány foga emiatt már nem volt menthető, ezeket el kellett távolítanunk, de a többi megmaradt is erősen el volt színeződve. A legesztétikusabb mosoly érdekében fémmentes cirkonhidakat alkalmaztunk, amelyekkel sikerült összezárni a frontfogak közötti rést is. Az eredmény pedig – ahogy Andrew mosolya is – magáért beszél.
Eleanor is a szebb mosoly reményében ült be a fogászati székünkbe, hiszen erről álmodozott már évek óta. Sajnos nem tudta, hogy az egyik foga erősen szuvasodott volt, ezt ki kellett húznunk. Egy másik fognál pedig gyökérkezelésre volt szükség, amit endodontus szakorvos kollégám végzett el, a legmodernebb mikroszkópos technológiát és üvegszálas csapot alkalmazva. A felső frontfogain direkt héjak voltak, amelyek viszont már elváltak, ezért elszíneződtek, és mindenképp cserére szorultak. Végül a teljes felső fogívet cirkonkoronákkal és -hidakkal pótoltuk, Eleanor boldog mosolya pedig szemernyi kétséget sem hagy afelől, hogy elégedett az eredménnyel.”
Ön is szeretne újra magabiztosan, zavartalanul enni-inni, mosolyogni? Bízunk benne, hogy sorozatunk legújabb része segít megtenni az első lépést. Ne habozzon, foglaljon időpontot még ma!
Egy fogászati átalakulás az egész életét megváltoztathatja!