Friss statisztikák szerint a gyerekek negyedének van már szuvas foga, mire óvodába kerülnek. Ezzel a fogszuvasodás a leggyakoribb krónikus gyermekkori betegség. Szülőként fontos tudnunk, hogy ez miért nagy probléma, és mit tehetünk, hogy a mi csemetéink elkerüljék.
Sok szülő gondolja, hogy mivel a tejfogak úgyis kihullanak, nem olyan nagy baj, ha károsodnak. Ez azonban tévhit. Egyrészt az elfeketedett, hiányos fogazat miatt gyermekünket kiközösíthetik, csúfolhatják társaik, amitől lelkileg sérülhetnek a kicsik. Másrészt a korai gyermekkori fogszuvasodás akár a tejfogak idő előtti elvesztéséhez is vezethet, ami negatívan befolyásolhatja őket a beszédfejlődés és evés terén. Nem utolsósorban a későbbi maradandó fogak torlódását is okozhatja. Legrosszabb esetben pedig a tejfogak gyökere körül kialakult gyulladás miatt sérülhet a maradandó fog csírája.
Miért olyan gyakori a gyermekkori fogszuvasodás?
A fogszuvasodás folyamata életkortól függetlenül ugyanúgy zajlik le. A fogakon megtelepedett lepedékben található baktériumok a táplálékban lévő cukrokból és szénhidrátokból táplálkoznak, és miközben ezeket lebontják, savas anyag termelődik, ami roncsolja a fogzománcot. Különösen veszélyeztetett ezen a téren az 1-2 éves korosztály, mert az épphogy csak előtörő tejfogak zománc borítása kevésbé ellenálló a savas hatással szemben. Ráadásul ebben a korban még gyakori, hogy a gyerkőcök cumisüveggel (és az abban lévő szénhidrátdús tápszerrel, tejitallal, rosszabb esetben cukros teával) alszanak el, vagyis a fogaik gyakorlatilag egész éjjel ki vannak téve a káros folyamatnak. Ezért is nevezik a korai gyermekkori fogszuvasodást a köznyelvben cumisüveg-szindrómának.
Az első jelektől a nagy bajig
Természetesen a megelőzéssel tehetünk a legtöbbet a fogak egészségéért, de a biztonság kedvéért kukkantsunk be rendszeresen gyermekünk szájába. Minél előbb észrevesszük a fogszuvasodást, annál könnyebb orvosolni azt. Legelőször is letörölhetetlen fehér foltok, vonalak jelennek meg a tejmetszőfogak ajak felőli oldalán, az íny közelében. Emellett a szájpadlás felőli felszínen is fehéres-sárgás elváltozásokat figyelhetünk meg. A következő lépcső, amikor sárgás-barnás foltok jelennek meg, és ilyenkor már kisebb üregek is képződnek a fogakon.
Legkésőbb ekkor már mindenképp tanácsos fogorvoshoz fordulni, mert ő fluoridos oldattal, lakkal vagy zselével megálljt tud parancsolni a fogszuvasodásnak. Ha viszont nem avatkozunk be, a fogak egyre mélyebben károsodnak. Ilyen előrehaladott állapotban már csak a gyökérkezelés vagy a foghúzás jelenthet megoldást. Ha pedig teljesen elhanyagolják a problémát, a fogak feketére színeződnek, míg végül kihullanak, vagy csak fogcsonkok maradnak belőlük.
Nem a gyerek tehet róla
Az, hogy idáig ne juthasson el a fogszuvasodás folyamata – vagy optimális esetben el se kezdődhessen –, a szülő felelőssége. Már az első fogacskák megjelenésétől kezdve figyeljünk a következőkre:
- Minden reggel és este mossuk meg gyermekünk fogát. 2 éves korig használhatunk ujjra húzható babafogkefét, az ínyt pedig töröljük át gézlappal. Az ovisoknak már adjunk gyermekfogkefét, és magyarázzuk is el a helyes fogmosás menetét, de iskolás korukig mindig felügyeljük a tevékenységet, hogy kellően alapos nagytakarításban legyen részük a kicsi fogacskáknak.
- Fogmosás után, közvetlenül lefekvés előtt már lehetőség szerint ne adjunk cukros italt nekik, és akkor is csak vízzel kínáljuk őket, ha éjjel felébrednek.
- Napközben is törekedjünk arra, hogy csemeténk inkább vizet igyon. Ünnepekkor, különleges eseményekkor is inkább gyümölcslével kínáljuk, mint szénsavas, cukros üdítőkkel.
- 1 éves korig legyenek tiltólistásak a hozzáadott cukrot tartalmazó élelmiszerek, de a későbbiekben is minimalizáljuk ezek fogyasztását.
- Nagyjából 1-1,5 éves koruk körül már elkezdenek nyitottá válni a sima pohárból való ivásra, ilyenkor érdemes leszoktatni őket a cumisüvegről, a csőrös itatópohárról.
- Érdemes már egészen pici kortól kezdve évenkénti fogorvosi szűrővizsgálatra vinni őket. A gyermekfogorvosoktól így játékos formában tanulhatnak még többet a helyes szájápolásról. Ráadásul, ha megszokják, hogy nem csak akkor mennek a rendelőbe, ha baj van, az sokat segít, hogy ne alakuljon ki félelmük a fogászattal szemben.
Látható tehát, hogy csupán néhány egyszerű szabályt kell felállítani és betartani, cserében viszont gyermekünk mindig önfeledten és ragyogóan egészséges fogakkal mosolyoghat.