„Bezzeg a régi szép időkben!” – Sok helyzetben joggal sóhajthatunk így fel, kivéve, ha fogaink kezeléséről van szó. Ma már ugyanis – a modern fogászat eszközeinek és eljárásainak hála – gyorsabb és jobb megoldást kaphatunk fogproblémáinkra, mint valaha. De hogy kerül a szkenner és a 3D-nyomtató a fogorvosi rendelőbe? Ennek jártunk most utána.
A modern fogászat alapjai
Ahogy szinte a teljes egészségügyi szektorban, a fogorvoslás terén is egyre jobban elterjed a digitális eszközök, technikák alkalmazása. Ezek térhódítása a fogászati CT-vizsgálat mindennapossá válásával kezdődött nagyjából két évtizede. „Ez egy háromdimenziós képalkotási módszer, mely új lehetőségeket nyitott meg a fogászat különböző területein. Ennek segítségével jobban látható ugyanis a csontozat, sőt a csontállomány minőségére is következtetni lehet, aminek a fogpótlás terén van nagy jelentősége” – magyarázza Szakonyi Gábor, a VitalEurope ügyvezetője. A következő jelentős előrelépés az volt, hogy a szájsebészeti műtéteknél is megjelent a digitalizáció azzal, hogy a CT-felvétel után egy számítógépes program számolja ki, hogy a páciensnek hol milyen az állkapocscsontozata. Ez alapján készítenek egy sablont, mellyel tűpontosan lehet elhelyezni az implantátumot. A CAD/CAM módszert aztán a fémmentes koronák előállítása során is alkalmazni kezdték, és mára a legtöbb fogtechnikai laborban már rutineljárásnak számít, hogy a szoftveren megtervezett koronát egy marógép faragja ki a cirkóniumtömbből.
Szilikon helyett szkenner
Érdekes módon a fogászati kezelések origójánál, a lenyomatvételnél sokáig csak a hagyományos eljárás volt elérhető. Ennek folyamata sokunk számára ismerős: egy szilikonnal töltött fémkanálra kell ráharapni, és megvárni, hogy az anyag megkössön, amivel egy negatív mintát kapunk a fogazatról. „4-5 éve indultak el az első próbálkozások a digitális lenyomatvétel irányába. Ennek nyomán speciális orálszkennereket fejlesztettek, amelyek letapogatják a fogakat, a felvételekből pedig egy számítógépes szoftver összeállítja a fogsor háromdimenziós képét. De ezek az orálszkennerek hosszú ideig elég rosszul működtek, mivel sok tényező (például a nyál és a vér) megzavarta őket. Két évvel ezelőtt ért el arra a szintre a technológia, hogy konkurenciája lehetett a hagyományos lenyomatvételnek, és mostanra a legtöbb helyzetben sokkal gyorsabb, precízebb eredményt ad.”
A pont az i-re nyomtatva került fel
A fogászat digitalizációja pedig azzal vált teljessé, hogy a fogtechnikai laborokban is elterjedt a 3D-nyomtatás. Mivel (jelenleg még csak) műanyagot lehet nyomtatni, főként ideiglenes koronákat állítanak elő így. „Ehhez egy poralapú anyagot vizes bázissal kevernek össze, így folyékonnyá válik, de a víznél sűrűbb marad. Ezt lézer segítségével alakítja a készülék szilárddá, és építi fel belőle a kívánt alakzatot. A 3D-nyomtatással pedig elértünk odáig, hogy a pácienseink szinte valamennyi fogproblémáját képesek vagyunk úgy kezelni, hogy az első pillanattól az utolsóig nem alkalmazunk hagyományos analóg technológiát.”
Nincs ehhez FOG-ható
És hogy mit nyerhetünk, ha a modern fogászat mellett tesszük le a voksunkat? A digitális eljárásokkal egyrészt pontosabban lehet dolgozni, hiszen a kézi módszerekhez képest kisebb a hibaszázalék, emiatt pedig az adott kezelés eredménye is tartósabbá válik. Emellett a modern technológiák kényelem és gyorsaság terén is messze felülmúlják a hagyományos fogászati megoldásokat. „Míg korábban például egy fogpótlás folyamata során nagyon sokszor el kellett látogatni a rendelőbe, ma már három alkalom elegendő ehhez. Elsőre készül a CT-felvétel és a digitális lenyomatvétel, majd közvetlenül a műtét után a páciens meg is kaphatja a 3D-nyomtatóval készült ideiglenes pótlását, harmadszorra pedig már csak akkor hívjuk vissza, mikor behelyezzük a végleges koronáját.” És ami még nagyon fontos: maga a digitális technológia nem tornássza feljebb a különböző kezelések árát, a fejlesztés a fogászat számára egy beruházás, mellyel viszont a páciens is jól jár.
Egyértelmű tehát, hogy a digitális fogászaté a jövő, a VitalEurope-nál pedig mindez már jelen időben értendő.